A Föld legzöldebb szigetei
Az Azori-szigetek sokáig rejtve maradtak előlem, igazából azt sem tudtam, hol úszkálnak, csak néha láttam róluk zölden vibráló fotókat, ám a sors úgy hozta, hogy oda is eljutottam néhány napra. És tényleg nagyon zöldek.
Az Atlanti-óceán közepén, félúton Európa és a Bermudák között néhány apró sziget lapul meg békésen. Hála a lelkes portugál gyarmatosítóknak az 1500 km távolság dacára az Európai Únióhoz tartozik, így viszonylag könnyedén eljuthatunk oda Portugálián át, ahogy ezt néhány évvel korábban Kolumbusz is megtette. Bombasztikus műemlékekre, hatalmas múzeumokra, zajos szórakozóhelyekre ne számítsunk érkezésünkkor, a szigetek nagy része szerencsére eredeti formájában látható most is, csak néhány apró település és az azokban békésen passziánszozó kitelepült német, olasz nyugdíjasok bontják meg a természet harmóniáját. A fő sziget Sao Miguel, ide érkezünk repülővel és helyi kis gépekkel juthatunk tovább a kisebb szigetekre. A turistáknak kitalált, így nem éppen nyugalmas erdei ösvények, kilátók, melegvízes fürdőtavak különösebben nem vonzottak minket, pihenni és persze fotózni érkeztünk. Ezért a kétes értékű attrakcióktól távol, Sao Miguel legnyugatibb pontján szállásoltuk el magunkat és innen jártuk be a környéket. Esténként ilyen látvánnyal kellett megküzdenünk nyugágyainkban:
A kötelező előzetes felkészülés során két helyszínt néztem ki magamnak, amik izgalmas fotótémának ígérkeztek. Egyikük az egykor szebb időket megélt, de mára teljesen magára hagyott és leromlott Monte Pallace hotel épülete. Voltak kétségeim, hogy miként jutunk majd be, de az előttünk ott járt fotós kollégák már megoldották a kérdést, csak a nyomokat kellett követnünk az amúgy őrizetlen komplexum felé. Odabent horrorfilmbe illően nyomasztó hangulat és világégésre utaló körölmények fogadtak minket, de hát pont ezért érkeztünk. Hatalmas szerencsénk volt az időzítéssel, ugyanis erősen felhős, esős napon jutottunk el a hotelhez, ami a tenger felett közel 600 m magasan van az egykori vendégeket gyönyörködtető kilátással. Az óceán közepén lévő szigetek gyakran alacsonyan úszó felhőkbe burkolóznak, amik nagy örömünkre az épület belsejét is párás köddel töltötték meg. Nehéz lett volna ennél jobb fotós helyzetet elképzelnünk, így hát fél napon át jártuk a szálloda szobáit, megtaláltuk az egykori éttermet, bárt és a recepciót is. Érdekes volt elfantáziálni a romok között, milyen színes társasági élet lehetett ott a világ minden részéről érkezett, többnyire nemesi vendégseregben.
Másik kiszemelt helyszínünk a sziget nyugati felében kialakult vulkanikus völgy és az ottani tavak, tengerszemek voltak. Felfedező utunkon egyértelművé vált, honnan tudjuk a legjobb képeket készíteni majd róla, egy 800 m magasan lévő hegycsúcsról. Ám a sziget éghajlata miatt ez szinte folyamatosan felhőben volt. Napokon át reménykedve kémleltük az eget, mikor nyílik égi ablak fotózásunknak és mikor ez megtörtént, máris vágtattunk fel a hegyre.
Kellemes napokat töltöttünk el a zöld paradicsomban és bár nem ez a világ legizgalmasabb fotós helyszíne, elégedetten tértünk haza.